re-start
Rég nem írtam már ide, sok-sok hónap telt el azóta, hogy utoljára pötyögtettem magánjellegű témákkal kapcsolatos bejegyzéseket. Mivel elég nehéz folytatni bármit is ekkora szünet után, ezt a blogot, vagy vegyes tartalmú naplót – az lesz egyáltalán? – sem lesz könnyű.
Még mielőtt újabb bejegyzésekkel tisztelném meg – főleg - magam és a ritkán erre tévedőket, kötelességemnek érzem, hogy kikerekítsem a régi bejegyzéseket, hogy teljes legyen a kép.
Az internet kérdés megoldódott szerencsére, körülbelül egy hónappal az előző bejegyzés megírása után. Tehát végre sikerült megszabadulnom az előző (gyűlölt) szolgáltatótól, és a T-Hóm is sikeresen kibővítette rendszerét, amibe immár én is belefértem. Szóval nemsokára egy éve lesz, hogy az előfizetőjük vagyok, és azt kell mondanom a jobbik, tehát az elégedett fajtából. Ennyi idő alatt mindössze egyszer fordult elő, hogy otthonom világháló nélkül maradt, s akkor is mindössze egy órácskára. Ekkora időintervallum alatt az előző, nóném pancserek társasága, már egy hónap kihagyással „örvendeztetett” volna meg.
Ami az újságírót illeti, vele kapcsolatosan nincs fejlemény. Nem jelentkezett, én sem zaklattam, szóval a profik véleményezése nélkül lépdelek tovább az amatőr újságírók (á, túlzó kifejezés, maradjunk a cikkírónál) rögös útján, amiben nem segít, hogy még mindig másutt keresem a kenyerem. Ebbe persze most nem megyek bele, lesz még ezeken a hasábokon elég panaszolás ezzel kapcsolatosan…
Azt hiszem ennyi éppen elég az újrakezdéshez, rövidesen gyártom a bejegyzéseket. Ahogy elnézem, még ma hozzá is látok, hála a munkatársaknak... Addig is élvezzétek a napsütést, és használjátok ki a nyár maradékát.
té-hóm, avagy az eszed hun van? otthón!
Igen, gondoltam ideje leváltani a mocskos, szemét, csaló internetszolgáltatónál köttetett előfizetésemet a két éves hűségnyilatkozat lejártának alkalmából, s végre valóban szélessávhoz jutni az internetezéshez. Mifelénk a jelenlegi radioweb-en kívül csak a T-Home szolgáltatása elérhető (?), ezért meg is rendeltem a jelenleg igénybe vehető legkedvezőbb csomagot, melynek már a kipostázott szerződését is aláírtam és vissza is küldtem az illetékeseknek. Ehhez képest a mai napon (a megrendelést követő harmadik, illetve a szerződés visszaküldését követő második hét után) érkezett egy levél, melyben sajnálattal közlik, hogy a szolgáltatás a lakhelyemen nem érhető el, vagyis nem vehető igénybe. Gondoltam bizonyára valami tévedésről lehet szó, ezért fel is hívtam a megfelelő telefonszámot.
Az ügyintézővel folytatott beszélgetésből kiderült, hogy a központi felmérésük szerint engem nem tudnak csatlakoztatni a meglévő rendszerre. Ekkor én nagy mellénnyel hivatkoztam a megrendelés idején, a munkatársuk által nyújtott információra, miszerint az akkor elvégzett mérés szerint akár 15 megabites sávszélességet is elbír a rendelkezésemre álló telefonvonal. Kérdeztem, hogy akkor az hová tűnt, illetve, hogy mégis miről beszélnek? A férfinéven bemutatkozó, nőies hangú kollega szerint az a mérés csak 90%-ban megbízható, előfordulhat, hogy annak ellenére mégsem lehet igénybe venni a szolgáltatást. Hiába magyaráztam tovább, hogy a tőlem 50 méterre élő ismerősömnek épp az elmúlt héten, pénteken kötötték be a netet, állítása szerint ez az én esetemtől totál független, mint ahogy az is, hogy lakhelyemen már rajtam kívül minden igénylőnél aktiválták a T-Home valamely csomagját.
Lenyelve ezt a f@szságot kíváncsi voltam, hogy mégis honnan értesülök majd arról, ha elérhetővé válik a szolgáltatást. Újból meg kell rendelni, s majd csak azután derül ki. - Hangzott a válasz. Értesítést nem küldenek? – Kérdeztem. NEM. Akkor jó. Vagyis rendeljem meg 60x-or, küldjem vissza a szerződést ugyan ennyiszer, hátha valamikor majd be is kötik? Pontosan. Igazából mindössze két dolog tartott vissza attól, hogy ne küldjem a kedves édesanyja méhébe vissza bele az úriembert, mégpedig az, hogy jobb modorú vagyok én annál hála szüleim nevelésének, plusz a „Tájékoztatjuk, hogy munkatársunkkal folytatott beszélgetését rögzítjük.” figyelmeztető mondat is ott visszhangzott mérges kis kobakomban.
Így utólag nem tudom eldönteni, hogy mi a felháborítóbb: az hogy mindenkinek lehet csak nekem nem, vagy hogy a szerződést hamarabb kiküldték, mint a meglehetősen negatív tájékoztató küldeményt? Ami tuti: ügyintézésből 1-es, tájékoztatásból 1-es, szolgáltatásból 0-s, úgyhogy köszönjük Emese.
„Minőség elérhető áron”
Szól a reklámszöveg megannyi filmet megszakító, ráadásul azt hosszú percekkel meghosszabbító blokkban, s annak ellenére, hogy az informatika világában szerencsére gyakran igazolódik az agyonhasznált mondat -amit egy bazinagy hypermarket láncnak köszönhetünk-, akadnak monumentális ellenpéldák is.
Főnököm utasítására átgaloppoltam az intézmény második épületébe, ahová új számítógépek érkeztek. (Igen, számomra is alig hihető esemény volt ez, de valamelyest realizálta bennem a helyzetet, hogy én nem kaptam másik PC-t). Feladatom mindössze annyi volt az értékesítő cég által már összerakott és előtelepített gépekkel, hogy felvarázsoljam azokra a gyári meghajtóprogramokat (drivereket). Mint amolyan bónusz questként létre kellett hoznom egy-egy korlátozott fiókot is az oprendszeren belül, s a már meglévő rendszergazda profilnak adnom kellett egy szépséges jelszót. Ám a munkafolyamat közben, pontosabban annak kezdetén érdekes jelenségre lettem figyelmes.
Miután a gépek sikeresen elindultak s a rendszer is betöltődött, kezeim közzé véve a billentyűzeteket, rögtön nekiláttam a rettentő összetett feladatok végrehajtásának, ám az első gomb lenyomásakor odanemillő elégedetlenkedésbe ütköztem a gép részéről. Nem örült túlzottan a nyomkodásaimnak, amit a [pécészpíker] recsegtetésével hálált meg. Ekkor persze jött a szokásos ellenőrzés, hogy kiderüljön vajon a megfelelő helyre van-e csatlakoztatva a perifériánk, és ha igen legalább jól? Bár minden rendben volt látszólag, a biztonság kedvéért megtörtént a ki- majd újra bedugás és az elmaradhatatlan újraindítás is, hogy ne rakoncátlankodjon tovább a rendszer, s bár a papírforma szerint immár mindennek mennie kellett volna mint a karikacsapás, mégsem gurultunk sehová. Érkezett a felismerés, billentyűzet nemnó (igen így N-el!), hajint, csere és kész. Aha, ahogy azt elsőre elképzeltem: sorra fedeztem fel a kidobálni való klaviatúrákat, úgy, hogy minden lehetséges konfigurációban kipróbáltam a kérdéses eszközöket. Másik gépen, sőt más típusú alaplapra épülőn is jelentkeztek a nem kívánt mellékhatások melyeknek hála bebizonyosodott a feltételezés: selejtes szériát küldött a gyártó.
No de kérem, hogyan lehet 55 billentyűzetből 37 gyárilag selejt? Napjainkban, mikor a mosóporok már akkora intelligenciahányadossal rendelkeznek, hogy szépen megkérik a makacs foltokat, legyenek szívesek kifáradni a ruha szálai közül? Hát így. Az abszolút névtelenség és a médintájván felirat alapján levonhatjuk saját, talán picurit negatív következtetéseinket, s szinte már látjuk is magunk előtt a produced by szalmakunyhó kisipari egységek (rém)képeit, ahol a korábban mosógép elektronikát előállító bennszülöttek épp a billentyűzetgyártásra állnak át, szebb szóval kifejezve a műveletet: „szakosodnak”. Előfordulhat, hogy valamilyen banális véletlen folytán pont egy mosásprogram-vezérlő csipet integráltak a klaviatúra nyáklapjára, s ezért sípol a gép eszeveszettül és végeláthatatlanul, miután a PS2-es csatolóba illesztett eszközt érzékeli? A megfejthetetlen kódsorozat esetleg arra figyelmeztet, hogy az önteszt folyamán nem talált a rendszer öblítő adagolót, vagy úgy érzékeli, hogy nyitva maradt a betöltő ajtó? Lehet, hogy egy ultra eco (energiatakarékos) mosás, öblítés, centrifugázás munkafolyamatot végrehajtana a billentyűzetnek álcázott eszközünk a megfelelő hardverre csatlakoztatva, ám amire hivatott volna a termékleírás és a felépítés alapján, azt furcsamód képtelen elvégezni.
Következhetett a hosszas magyarázkodás, -s mivel magától értetődő módon úgyis sorra végigkérdezik az általad már kipróbált csere-bere sorrendet-, szépen meg is mutogattam, hogy biza nem beszélek badarságokat. Hümmögve elfogadták a tényállást, s miközben durcásan azon gondolkodtak hogyan magyarázzák meg ezt a nagykereskedésnek, garanciában kicserélték a temérdek billentyűzetet. Ám még így is szerencséjük volt a kedves bolti kollegáknak, mert a két fasorral arrébb összeállított, szintén nóném optikai egerek többnyire működnek, holott mindössze színükben térnek el a működésképtelen klaviatúrahegyektől. Anyagminőségben és technológiai színvonalban egyértelműen megegyeznek. No, remélhetőleg az illetékesek megtanulták, hogy a 800 forintos hogyishíjják’ billentyűzet megvásárlása nem feltétlenül kifizetődőbb a mindössze 200 forinttal drágább márkás megoldásoknál.
Intel Extreme Graphics 2
Persze, extrém. Tényleg az. No nem teljesítményben, inkább a rendeltetésnek nem megfelelő működésben. A félreértések elkerülése végett tisztáznám: nem személyi számítógépemben használok ilyen szuper, integrált csodát: munkahelyi masinériámban ver a sors ezzel a videóvezérlő chippel. Noha nagy általánosságba véve nem is lenne okom panaszkodni, hisz jelenlegi munkám elvégzésére elegendő lenne az a teljesítmény (beszélhetünk ilyenről?) amit nyújtani tud, ám mostanság már olyan anomáliákat generál véletlenszerűen, hogy az már fáj. Az asztalra vetett jobbklikk például nem csupán a menü felbukkanását eredményezi, de egy szép és nagy vibrálást is a monitor képernyőjén, mintegy mellékhatásaként a műveletnek. Magától értetődő módon ezt egy átlagos rendszergazda (ha lenne ilyen a munkahelyen) nem tudná mire vélni, és arcáról sütő tudatlanságával 'aszondaná: kellene egy új monitor.
Valóban, nem ártana már lecserélni a 15”-os és legalább ennyi éves CRT (LG Studioworks) monitort, mert azon túl, hogy kiégeti a szemem a villódzásával, elég nehézkesen olvasható már szegényke. No de ettől eltekintve nincs vele baj, s a fenti jelenséget sem ő okozza, mint ahogy az olykori (még nem gyakori) elfeketedést sem, amiből csak néhány másodperc elteltével képes feleszmélni a megjelenítésért felelős chip. Kicsit bosszantó, hogy csak azon menük és alkalmazások megjelenítésénél ugrál, vibrál a kép, amelyeknek van némi köze a videóbeállításokhoz, de amíg nem pusztul el teljesen szegény integráció, addig nem rimánkodok valami szutyokért az AGP foglalatomba (bizony, még ilyen géppel szenvedek), bár nem mintha kapnék bármit is, a "nincs rá keret" sablon okán. Viszont ha nem készül majd el a dokumentum, amit két gép összeszerelése és telepítése között készítek, bizony elverik a port a hátamon. Jó volna már ha tisztázódna a munkaköröm és esetleg átvedlenék rendszergazdává -jaj csak el ne hülyüljek én is, s csodálkozzak majd a saját gépemen, hogy mi lelte a „monitort”-, mert ez az informatikai mindenes szerepkör már nem olyan kényelmes...
Újságírónak szavát el ne hidd!
Történt nem is olyan régen, hogy felkerestem (persze csak az internet adta virtuális lehetőségek egyikén keresztül) egy neves és joggal elismert újságírót azzal a célzattal, hogy figyelmébe ajánljam egy-két írásomat, amolyan olvasásszerű cselekedetre. Nem munkát vártam én ezért cserébe, csak néhány értelmes, objektív, értékelő mondatot válaszüzenet formájában - amire még ígéretet is kaptam -, ám e vágy egy fél év elteltével sem teljesült. Ekkor aztán maradék pofátlanságomat is összegyűjtve írtam egy újabb levélkét, amiben nem – na mivan má’ baszod stílusban, de azért emlékeztettem a tisztelt címzettet, hogy volt egy eddig be nem teljesített ígérete. Erre replit (reply) már nem kaptam, de az úriember kis idő elteltével eltűnt a digitális éter szemetesládájában - úgy értem regisztrált profil szintjén-, egyszerűen törlődött.
Bár nem feltételezem, hogy az én félévente esedékes zaklatásaimnak volt köszönhető eme megrázó esemény, azért elgondolkodtató a rövidke kis történet. Szerencsére később aztán kiderült, hogy egyfajta közösségi, szocializálódási re-start keretén berül törölte, majd újraregisztrálta magát az illető, mindazonáltal a legutóbbi alkalommal már elfogyott a bőr a képemről, így a sok ismerősét megunó hivatásos újságíró urat már nem kerestem fel harmadszor is, inkább lemondtam munkáim szakmai értékelésről.
Mi a tanulság ebből az egészből? Nem sok semmi. Vagy esetleg annyi, hogy ne legyé’ hülye, a befutottak úgyis lekakikálják a kobakodat, meg egyébként is elfoglaltak ahhoz, hogy elolvassák a Te 10 ezer karakterből álló agymenésedet. Igaz ami igaz, a belekukkantáshoz még az a 6 perc sem feltétlenül igényeltetik, ami alatt ugye 2x végigolvasható egy ilyen szösszenet, feltéve persze, hogy rendelkezünk magas szintű általános iskolai végzettséggel avagy - ha úgy jobban tetszik - 8 osztállyal.
- Csip-csiripp
